Az egykori „konzervgyártó”, Weiss Manfréd már az 1880-as években tudott valamit, mert gyára, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (a köznyelvben Csepel Művek) már ekkor elkezdett lőszereket gyártani, és a XX. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme az I. világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzemévé nőtte ki magát. A fő megrendelő a hadsereg volt, ekkor 30000-ren is dolgoztak a gyár területén. Háború után a gyár átállt kerékpár, szerszámgépek, varrógépek, autók, repülők, csövek gyártására, így a dolgozói létszám 6000 főre apadt. A II. világháború közeledtével újra nekilendülhettek az akkori HR szakemberek, a gyárba hirtelen 9000 dolgozót kellett felvenni, így a 6000 fős létszám újra megugrott 15000-re. Ekkor, azaz a II. világháború során harckocsikat, terepjárókat, repülőgép motorokat gyártottak. A II. világháború során a gyárterület nagy károkat szenvedett, sőt, 1944-ben Weiss Manfrédet és családját a németek le is tartóztatták.

Az 1950-es években a gyár nemzeti vállalat lett, ekkortájt kezdték a helyiek a gyárat Csepel Műveknek nevezni. Az 1990-es években a terület felaprózódott, 200 körüli cégnek van itt bérleménye, vagy lett saját tulajdona. A terület olyan, mint egy patchwork-világ: van felújított, omladozó, de rózsaszín és rozsdaszínű része is. Mi most urbex (rozsda) területekre, málladozó "pompába" invitálunk titeket, eső után.

A területen hatalmas, csak a hossza majd 2,5 km.

A Csepel Művek bejáratán belül utcatáblák, sőt, a nagyvilággal összekötő még most is működő vágányhálózata, valamint I. világháború ideje alatt a dolgozók számára építtetett, máig fennmaradt bunkerei is vannak a területnek.